Lia szemszöge:
- Megyek kinyitom! - mert a csöngésre senki sem mozdult, mintha meg sem hallották volna..
Amikor kinyitottam az ajtót, nem hittem a szememnek...a falat a számban maradt...EZ ITT DAVID TIGER?????????
----
Ott álltam abban a nyamvadt ajtóban, és legszívesebben azt szerettem volna, ha álmodom. De ez nem álom volt, hanem a szörnyű valóság. Álltam, és egy szó sem jött ki a torkomon. David persze önfeledten mosolygott, majd megszólalt nagy sokára ő is:
-Szia Lia, hát nem is örülsz hogy látsz? Tudom, most nagyon meglepődtél, de most úgy nézel rám, mint akit eddig nem is láttál. Pedig milyen sokat is voltunk együtt. - nem bírtam ezt a látszólag mézes-mázos szavakat hallgatni. Milyen alávaló most is...
-Te meg mit keresel itt? - csak ennyit tudtam kiszűrni a fogaim közül, mert nem fért a fejembe, hogy pont ide, és pont most jött. Valaki értesíthette, mert mikor megtudtam, hogy mit tett nem is beszéltem hozzá, egy csomó ideig. El sem köszöntem tőle, meg Ana-tól. Pedig ő volt a legjobb barátnőm. Csak volt, mert kiderült, hogy részt vett David másik barátnőjének eltitkolásában.
-Lia..állnék itt még egy darabig, de ha nem gond, akkor szeretnék beljebb menni.
Nem hallgattam, rá és becsaptam volna az ajtót, de szerintem erre ő nagyon is felkészült, és odarakta a lábát.
-Tűnj innét azonnal, látni sem bírlak!! - ordítottam rá, de ő erre nem figyelt. Teljes erőből nyitotta az ajtót, amit én nyomtam a becsukásra!
-Valami gondja támadt az úrnak? - jött oda Emmett, Jasper, és Edward. Nyomukban Bella, Alice és Rosalie. A konyhaajtóban, pedig Esme figyelt rémülten.
-Csak szeretnék beljebb kerülni, ha már egyszer meghívást kaptam!! - mondta felháborodottam vissza David. De erre a mondatra a kezeim lehullottak az ajtóról, és valahogy a szívem is a leállás közelébe került. Nem tudom pontosan megmondani, hogy most milyen érzések keringtek bennem. Talán értetlenség, szomorúság, egy jó nagy düh, és amit a legjobban szerettem volna kideríteni, hogy ki állhat ennek az egésznek a hátterében.
Nem szóltam semmit, csak egyenesen felrohantam a szobámba, szinte senki sem érhetett volna utol. Nem akartam senkivel sem beszélni, és főleg Daviddel találkozni, soha többet. Az utolsó találkozás is felejthetetlen maradt a számomra bármennyire is szeretném elfelejteni.
,, Ott álltam a suli parkolójában Davre várva. Már nagyon izgatott voltam, hogy mikor jön már, mert igaz hónapok óta vagyunk együtt, de mégis minden egyes találkozást nagyon várom. Mát lassan fél órája késett. A lelkemre kötötte, hogy várja a kocsinál, még el kell intézzen valamit.
Még öt percet vártam, de már nem bírtam tovább. Elindultam Dave megkeresésére. Tudtam körülbelül, hol lehet mert a suliban maradt valahol. Így hát beléptem az iskolába. Először nem tudtam, hogy hol keressem, így automatikusan a termünk felé vettem az irányt. Amikor megpillantottam a kabátját a fogason, öröm fogott, el hogy mégiscsak itt van. Gondoltam a teremben tartózkodhat, esetleg még a tanár tarthatta bent, mert előző óránk fizika volt, és nagyon rossz volt belőle. De amikor meghallottam a hangokat, azok egyáltalán nem Mr. Robertséhez hasonlítottak.
Az ajtó nyitva volt, így kinyitnom nem kellett, és arra sem volt szükség, hogy bárki lásson. Odaléptem hát az ajtóhoz, és benéztem.
A látvány ami ott fogadott, egyenesen a szívembe markolt. Ott állt David Tiger, az én egyetlen szerelmem, egy másik csaj karjába, és gyöngéd csókot lehel ajkára. Nem tudtam mit csináljak abban a pillanatban. Csak álltam, és bámultam őket, és észre sem vettem, hogy szemeimből a könny kibuggyan. Szörnyen éreztem magam.
Mikor teljesen felfogtam a dolgokat, és összeszedtem magam, nem haboztam. Éreztem innen azonnal el kell tűnnöm.
Még egy bosszús pillantást vetettem az idegen csaj, és a volt szerelmem felé. Tudtam, hogy ezt visszabosszulom még.
Fogtam magam, és hangtalanul mentem a parkoló felé.
Mikor David kocsijához értem annyira elfogott a szörnyű düh, hogy elővettem a körömleszelőmet, (először körbe pillantottam, hogy senki se lásson) és végighúztam teljes erővel a kocsin. Jó alaposan persze. Azzal villámgyorsan elpakoltam.
Mintha semmi sem történt volna, elmentem a buszom felé. Semmi kedvem nem volt látni azt az embert, akiben eddig megbíztam. Majd holnap azt mondom, hogy elfelejtetten megvárni, kiment a fejemből.
Másnap elé álltam, és előadtam neki a sztorit, hogy elfelejtettem őt megvárni. Mikor viszont megakart csókolni, azonnal elhúztam a fejem, egyenesen undorodtam tőle, de azt sem akartam, hogy rájöjjön, hogy rájöttem. Szóval a tervem egész más volt vele. Azt hazudtam, hogy csúzom van, és nem szeretném hogy elkapja.
Később pedig mikor elérkezettnek éreztem az időt a bosszúra, kerestem egy srácot, akinek pénzt ajánlottam, hogy váratlanul jöjjön oda, és egyik szünetben smároljon le, (persze David előtt) aztán hazudja azt, hogy már egy csomó ideje viszonyunk volt, és van. Akkor pedig elmondom az igazságot, hogy láttam őket egy csajjal, és ez volt a buszú csak hogy tudja mit éreztem akkor.
Később a tervem sikerrel járt, azután szakítottam vele. Ez viszont sokkal nehezebb feladat volt. Akart engem, de nagyon. Mindent elkövetett hogy visszaszerezzen. Nem tudtam levakarni magamról. Egyszer azt is csinálta, hogy szünetben mindenki előtt letérdelt, és a bocsánatomért esedezett. Ez persze nem hatott meg, mert nálam ha megcsalnak onnantól nem ismerem azt az embert.
Néhány hét múlva, anyu bejelentette hogy elutaznak Japánba, és a nővéremhez, Bellához költözök. Egyrészt örültem is ennek, mert nem kell minden nap azzal a személlyel találkoznom, akit a legjobban gyűlölök.“
Most viszont ez az ember csöngetett, akit a rémálmaimból is próbálok elűzni. De vajon ki tudott róla? Ki mondta el neki, hogy hol vagyok? Hogyan tudhat a ma esti partiról? Miért jött és meddig marad? Ezek a kérdések kavarogtak most is a fejemben. Az biztos hogy én nem mondtam el senkinek a Daviddel kapcsolatos dolgaimat, mert nem is szeretek róla beszélni. Én sem írhattam neki, mert azért nem hibbantam meg. Szóval ez is kizárva. De akkor ki??? Talán Belláék kémkedtek volna? Nem, nem ez teljesen lehetetlen. Vagy mégsem? Akkor viszont honnan?? Most sem tudtam ezt az elméletet a valóságba illeszteni.
A szobám ajtaján kopogtattak.
-Nem szabad, bárki is az!! - kiáltottam teljes hangerővel
- Lia beszéljünk meg - kérlelt Bella.
- Nem akarok most senkivel sem beszélni, menjetek el!
- Kérlek! Egyszer úgyis el kell kezdeni, jobb ha most túleszünk rajta nem gondolod?
Ebben volt valami. Legalább kiderülhet, hogy tényleg Belláék tették-e.
- Rendben. Gyere.
Csendben, és szomorú fejjel tette be a lábát a szobámba. Azután vett egy mély levegőt, és kezdte:
- Lia nézd...tudnod kell a teljes igazságot, még akkor is ha emiatt egy életre megharagszol rám. Ne, kérlek hagyd hogy befejezzem, és ha megkérhetnélek ne szólj közbe, és hallgass végig. Én voltam az aki Davidet ideküldte. Azt is elmondom, hogy ez hogyan zajlott. Úgy gondoltuk, hogy kéne egy ismerős neked, azért hogy ne légy annyira egyedül, meg ne kelljen idegenekkel lenned. Persze lehetnél, meg kell is, de emelet egy ismerős is. Kémkutatást indítottunk el. Rosalie a képeidet nézegette, hátha talál valami ismerős arcot akit szerettél mielőtt ide kellett jönnöd. Alice a netet fürkészte, és én...én, szóval elolvastam a naplódat - ezt már nem bírtam hallgatni, amit ellenem művelt a nővérem, és az összes többi segítője. Felakartam állni, de Bella visszarántott - utána elmehetsz. Szóval Emmett, Jasper és Edward megkeresték a kulcsot. Elolvastam, és láttam hogy nagyon jól érezted magad Daviddel.
- Annyit kérdezhetek, hogy esetleg a végét is elolvastad? Mert ha elolvastad volna ,akkor tudnád hogy megcsalt, és gyűlölöm. Akkor nem hívtad volna. De te sem gondolkodsz előre igaz? Nem olvasol utána a következményeknek - itt már eleredt a könnyem és zokogásba törtem ki. - Tudnád hogy mennyit nyaggatott, azután hogy szakítani próbáltam vele. Néha erőszakos eszközökhöz folyamodott. - itt már befejeztem, mert nem volt mit mondanom, és ezt Bella is belátta. Láttam rajta, hogy nagyon bánja amit tett, és biztos voltam benne, hogy megmondja Davidnek tűzzön el.
- Ezt tényleg nem tudtam, és nagyon sajnálom, én csak jót akartam. Megtudsz nekem bocsátani egyáltalán??
- Csak akkor ha eltűnik innen David. Ha nem akkor nem tudok.
- Még nem mondtam el a dolog legrosszabb oldalát...Ideköltözött. - meg sem akartam hallani ezt a szót. Nem hiszem el. Az életem a poklok poklává vállt. Bella nem tudja mire lesz megint képes..örültem hogy megszabadultam tőle, erre tessék....jön utánam. Ez nem lehet az én sorsom, valamit ki kell, hogy találjak annak érdekében, hogy minél távolabb költözzön tőlem. Azt is tudtam, hogy az anyának becsődölt a kórház, amiben dolgozott. Így Carlisle felfogadta segédnek. Bella ezt szuperül megszervezte mondhatom. Nem érdekel, azért is tönkreteszem az életét Davidnek..
- Kérlek Lia nem akarlak elveszíteni... bocsáss meg nekem. Légy elnéző!
-Mond meg hogy tehetted ezt??? - teljesen elfogott a kétségbeesés... . most mit tegyek??
- Megoldom... hidd el helyrehozom, amit elrontottam bízol bennem, és megbocsátasz?
- Igen. De segíts!
- Segítek, majd megoldom, elkotródik innen meglásd!
Lementünk a nappaliba, de sajnos ott volt. Erőt vettem magamon, és nem néztem felé.
- Nos David a dolgok változtak, kérlek távozz! - nagyon udvarias próbált lenni Bella, de csak úgy szikrázott a szeme.
- Nem tehetem. Én itt meghívottnak számított vagyok. Nem megyek sehova! - kezdett fölényeskedni
- Tényleg úgy gondolod? - állt fel Emmett, és szerintem kezdett volna neki menni, ha David meg nem adja magát... .
- Rendben, rendben... . már itt sem vagyok!! - mentegetőzve hátrált Emmett elől.
Már az ajtón kívül volt, de visszapillantott rám, és én tudtam mit üzen vele. “Ezt még megbánod“
